Felismerés

  2014.10.17. 21:25

FELIMERÉS

 

Egy átlagos délután a Teiko kosárlabdaklubban. Mint mindig az edző most is késik. Mindenki el van foglalva, csak én és Kuroneko vagyunk unalomhatáron. Mint máskor is itt van Midorima valamilyen fura és egyszerre bizarr kabalával, Kise, a bátyám aki már megint próbál felülkerekedni Aominén, de persze most is alul marad. Itt van még Murasakibara, természetesen egy chips-szel a kezében és Akashi, aki a pálya széléről figyeli a többieket egyenlőre. Ja, és Kuroko... Várjunk csak, hol is van Kuroko? Ez nem igaz, ha keresem soha sem látom, de ha nem általában rám ijszet azzal, hogy feltűnik mellettem. Na mindegy biztos itt van valahol... És akkor ott ott van Momoi, aki mint mindig figyeli a fiúkat. Vagy ha nem akkor a következő ellenfél csapattagjait elemezve a papírjait bújja. Na meg persze a másik Aomine, Kuroneko, aki csak néha van itt. Kb. olyankor amikor Ryoutárak fotózása van és ilyenkor Neko kíséri őt. Persze a bátyámnak mindene megvan személyi stylist, meg a sok rajongó, és had ne folytassam tovább. Erről jut eszembe...

-Neko, nektek menni kell a fotózásra, vagy megint el akartok késni?- kérdetem.

-Jaj, dehogy az kéne még, hogy megint elkéssünk. Köszi, hogy szóltál- mondta, miközben a pálya széléhez rohant.- Ryouta mennünk kell! Nem akarunk megint elkésni! Vagy mégis?

-Nem nincs az az isten, hogy megint elkéssünk!- kiabálta Nekonak, miközben elindult az öltöző felé.- Megyek lezuhanyzok és mehetünk is.

-Nem hiszem, hogy van annyi idő...-kezdte, de félbeszakítottam.

-De még van annyi idő. Lezuhanyzik és még időben is odaértek. Pont ezért szóltam.

-Jó rendben van akkor igyekezz Ryouta.

 -Rendben van nemsokára mehetünk is- mondta a bátyám és már szaladt is zuhanyozni. Neko addig visszaült mellém és beszélgettünk. Nemsokkal később már itt is volt Kise:

-Na mehetünk?

-Igen indulhatunk- mondta Kuroneko és már szaladt is, hogy utolérje a bátyámat. De még előtte elköszönt tőlem és egy kissé gúnyos hangnemben közölte.- Jó enyelgést a bátyámmal.

-Mintha éreznék iránta bármit is Neko. Jól tudod, hogy csak csodálom a képességeit és semmi más- mondtam a szememet forgatva.- Onii-chan itt megvárlak. Találkozunk fél hétkor.

-Igen, de ha valami közbejön és késnék akkor majd szólok- mondta a bátyám az ajtóból visszanézve. Láttam, hogy aggódik, hogy megint fejbe fog találni a labda ezért még óva is intett.- És Historia. Vigyázz magadra. Ha nem játszol akkor Momoicchi mellé ülj és ne a zsámolyokra.

-Persze vigyázni fogok. De ma éppenséggel kedvem tartja játszani.

-Rendben van. Akkor kíméld meg az ellenfeled... És légyszíves szólj az edzőnek, hogy fotózásra mentem.

-Jó szólok. És amúgy a légy nem szíves, hanem potrohos- mondtam nevetve amire csak a bátyám kiöltött nyelvét kaptam válaszul.

Miután elmentek visszaültem a kispadra és ott vártam az edzőre. Nem tellett sok időbe mire megérkezett. Első kérdése egyből arra szolgált, hogy észrevegyen engem is az edző.

-Rendben van. Elnézést, hogy késtem, de... Hol van Kise?

-Fotózáson. Kuroneko elvitte, persze megint nekem kellett szólni, vagy elkésnek- kiáltottam, majd megláttam, hogy Tetsu mellettem ül a kispadon. A fülét fogta. Azt hiszem kicsit hangos voltam.

-Legközelebb kicsit halkabban- mondta.- Azt hiszem kissé megsüketültem.

-Az istenért is megijeszettél. És nagyon sajnálom. Nem volt szándékos. Jól tudod, hogy nem mindig veszlek időben észre így mindig valami sérülésed lesz miattam.

-Nem baj amíg itt vagy ezek közül egyik sem zavar. Ilyenkor olyan mintha szupererőm lenne, hogy szinte egyből jól is vagyok- mondta lágyan. Éreztem, hogy elpirulok ezért kissé elfordultam, de Tetsu megfogta a kezemet és maga felé fordított.

-Mégis hogy érted ezt?

-Nem lepődtem meg a kérdéseden. Úgy értem, hogy ha látlak akkor minden másról elfeledkezem ami körülöttem van. És ezért is van az, hogy folyton megsérülök, de szinte egyből a sérülés után jól vagyok.

-Mi- miért?- kérdeztem teljesen elpirulva.

-Mégis miért?- nézett még mindig olyan lágyan rám, hogy leszívesebben elolvadatam volna.- A te szépséged olyan nagy, hogy...- és nem tudom miért, de nem fejezte be a mondatot. Gondolkodott egy kis ideig majd folytatta.- A te szépséged olyan nagy, hogy nem tudom levenni rólad a szememet. Historia... Én...- és az edző félbeszakított a mondata közepén.

-Kuroko, Historia meddig akartok még edzés helyett a kispadon ülni?

-Máris megyünk- mondtam.- Figyelni fogok rád és edzés után együtt várjuk meg a bátyámat. Akkor majd ott folytatjuk a beszélgetést ahol most az edző félbeszakított. Így rendben lesz?

-Tökéletes. Nekem minden veled töltött perc csodálatos és nem tudok vele betelni- mondta a kis... Igazából nálam nem sokkal magasabb kékhajú Tetsu.

Azzal felálltunk a kispadról és odamentünk fülig pirosan az edző mellé.

-Veletek meg mi történt?- kérdezte gúnyolódva Midorima.

-Hagyd békén- mondta Aomine.- Inkább figyelj az edzőre. Szerintem ezt inkább edzés után beszéljétek majd meg.

-Azta. Aomine-kun. Mi történt veled? Elment a bátyám és mindjárt a kis ártatlan Historiát véded? Tudod jól, hogy nem vagyok annyira törékeny mint amennyire te azt mindig is gondoltad- kérdeztem kicsit idegesen.

-Jólvan. Elég legyen. Úgy látom, hogy bennetek túl sok az energia. Tehát egy kettő-kettő elleni meccs biztos lenyugtat majd mindannyiótokat. Az egyik csapat Aomine és Midorima. A másik pedig Kuroko és Historia. Mivel nincs sok időnk a többiek ma nem fognak játszani. Akkor kezdjük is el.

-Rendben van- mondtam.- Úgy sincs esélyetek nyerni.

-Kötve hiszem- förmedt rám Aomine.- Majd meglátjuk, hogy ki a jobb.

-Most kivételesen egyet értek Aominével. Ne légy olyan nagyra magaddal. Majd a meccs alatt kiderül. És amúgy is a mai horoszkópom szerint kockáztatnom kell és itt a mai kabalám is, ami...- szakítottam félbe.

-Mi is a mai kabalád?- gúnyolódtam.

-A mai kabalám egy olló. Tehát drága Historia, te ma nem fogsz nyerni.

-Én is itt vagyok ám. Tehát Midorima- kun, készülj fel, hogy veszíteni fogsz.

-Befejezni. Szeretném elkezdeni a meccset, mert már nincs sok idő az edzésből.

-Kezdhetjük- mondtuk egyszerre Tetsuval.

-Értékelem az igyekezeteteket, de attól, hogy egyszerre beszéltek nem lesztek jobban összhangban- fintorgott Midorima.

-Mi akkor is összhangban vagyunk, ha nem játszunk. Játék közben pedig egymás cselekedeteit is előrre tudjuk- adta meg a választ Tetsu Midorimacchi megjegyzésére.

És amilyen hamar elkezdődött a meccs, olyan hamar is ért véget. Egy ideig fej- fej mellett haladtunk az Aomine Midorima csapattal, de aztán elhúztunk előttük. Így mi nyertük meg a meccset. Azt hiszem, hogy Midorima most utál. Meg is mondta, de nem igazán tudok rajta kiigazodni. De megmondta:

-Irtózatosan utállak Historia Kise. Szinte minden dobásomat a palák felette kaptad el,mielőtt pontot szereztem volna. Nincs ilyen pontos ember.

-Nekem ez semmiség- mondtam nevetve, miközben kipirultam a meccstől.- Olyan könnyű mint az egyszer egy.

-Gratulálok- mondta Aomine a vállamat veregetve.- Senki sincs olyan gyors mint te. Eltekintve engem.

-Köszi, de legközelebb fuss kicsit gyorsabban. Ez így túl könnyű volt.

-Most pedig- kezdte az edző a monologot. Mi ebből már tudtuk, hogy vége az edzésnek.- Mivel sokat késtem mára ennyi volt. Mehettek.

-Edző.  Azt gondoltam, hogy itt várom meg Ryoutátt Tetsuval együtt. Lehetséges lenne?

-Igen. Majd szólok a gondnoknak, hogy ha elmentetek zárja be a termet.

-Köszönjük- mondtuk egyszerre.

-Szívesen, de ha kérhetem kicsit kevesebbszer beszéljetek egyszerre. Ijesztő mennyire összhangban vagytok.

-Rendben van megpróbálunk- mondta Tetsu, de ahelyett, hogy az edzőre nézett volna miközben ezt mondta engem nézett olyan szelídsééggel, hogy megint olyan voltam mint a paradicsom. Nemcsak én, hanem ő is. Az edző csak nézett. Gondolom azt gondolta, hogy "Mi lelte ezt a kettőt. Ez Kisétől volt eddig megszokott, nem pedig Kurokotól." Biztos ezt gondolta.

Megvártuk míg mindenki elmegy. Addig a kispadon ültünk és úgy tettünk, mintha nem lenne semmi, de mikor már mindenki elment... Tetsu elment zuhanyozni én addig pihentem azt hiszem el is alaudtam. Majd mikor felkeltem Tetsu felém hajolt és várt. Nem voltam zavarban. Sőt még jól is esett. Mind a ketten olyan pirosak voltunk ettől, mint Akashi- kun haja... Vagy a szeme... Nem tudom, nem igazán tudom mégis a haja vagy a szeme pirosabb Akashinak.

-Hol is tartottunk?- kérdezte az eddiginél is szelídebben Tetsu.

-Elkezdtél valamit mondani, de az edző félbeszakított- emlékezettem.

-Igaz is. Azt akartam mondani, hogy szeretlek. Csak, hát amúgy sem úgy alakult ahogy eleve akartam- mondta még mindig olyan pirosan mint eddig volt.

-I-igen?- kérdeztem kissé meglepve.

-Igen. Emlékszel, hogy azt mondtam, hogy nem tudom levenni rólad a szemem?

-Igen. De ez...- kérdezni akartam, de már nem kellett, mert rájöttem magamtól.- É- és mióta érzel így? Csak mert én nem olyan régóta érzem úgy mintha lenne valami irántad. Ha veled vagyok biztonságban érzem magam. Néha úgy érzem, hogy még akkor is megvan köztünk ez az összhang amiről Midorima- kunnak beszéltél, ha nem vagyunk egymás közelében. Ez fura. Az elmúlt időben a megszokottnál többször jutotál eszembe. Még órán is.

-*sóhaj* ennek örülök... Mármint, hogy így érzel te is irántam. És igen még akkor is megvan közöttünk az összhang, de nevezhetném kapcsolatnak is, ha nem vagyunk egymás közelében, vagy nem is látjuk egymást. És amúgy mióta legelőször megláttalak. Tavaly a legelső edzésen. A bátyád mellett jöttél be és én pont veled szemben álltam, de akkar még nem igazán vettek észre engem, azaz szinte senki nem vett észre. És akkor beléptél te. Besugározta a szépséged az egész tesitermet. Tehát én azóta próbálom neked elmondani, hogy mit is érzek irántad, de ez nem sikerült egészen mostanáig. Azóta, csak azért járok edzésre, mert tudom, hogy itt leszel te is.

-De nem is minden edzésen veszek részt aktívan. Van amikor csak oldalról nézem.

-Az már nem lényeges. Csak az a lényeg, hogy itt vagy- mondta mosolyogva. Miközben így beszélgettünk közelebb ült hozzám. Nem zavart. Csak elpirultam. Ismét olyan piros voltam mint mikor felém hajolt Tetsu.

-Örülök neki, hogy van aki máshogy tekint rám. Jó, lehet, hogy ennek én is oka vagyok, de nem tudom. Mindenki rajtad és a bátyámon kívül piszkál. Persze Nekoval senki nem kötözködik.

-Ez a képességed miatt van, de semmi köze ahhoz, hogy mennyire látszol erősnek vagy, hogy mennyire vagy nőies. De te igen is úgy nézel ki mint egy érett nő. Neko inkább egy gyerek, mint nő.

-Miért? Mi baj van a képességeimmel?

-Semmi. Csak irigykednek. Aomine a gyorsaságodra. Midorima a pontosságodra és a többiek... Hát őket nem igazán értem. Talán Murasakibara az ugrásod nyagsága miatt irigykedik és amiatt, hogy akárhányszor is ugrasz attól nem fogsz lejjebb adni a teljesítményedből és azért, hogy a hatalmas ugások sem károsítják a térded.

-Ebbe bele sem gondoltam. Ezután visszafogom magam és adok lehetőséget mindenkinek. De hogy érted azt, hogy a hatalmas ugrások nem károsítják a térdem?

-Tudod jól, hogy Murasakibara, egy idő után nem tud ugrani, ha túl soszor ugrik fel. Hisz túl sok terhelés jut ilyenkor a térdeire. Te pedig csak ugrassz és ugrassz. Hatalmasokat és még sincs semmi baja a térdednek.

-Értem. Most már minden világos. Amúgy mindjárt fél hét és Ryouta Nekoval...- befogta a számat és figyelt.

-Lépteket hallottam. Szerintem bújjunk el valahova. Kise hívott, hogy fél nyolckor fognak csak jönni. Addig még van egy óra. Biztos, hogy nem ők- és ekkor a léptek elhaladtak az ajtó előtt.

-Nem tudom ki volt, de igazából nem is akarom. Soha nem lehet tudni, hogy ilyenkor milyen emberek járkálnak az iskora területén.

-Mindegy az a lényeg, hogy nem ide tartott- közben még közelebb kerültünk egymáshoz. Mármint most már teljesen egymás mellett ültünk. Mivel még volt egy óra így még beszélgettünk, majd már csendben, Tetsu ölében ültem és vártam, hogy mi lesz ezután. Majd eszembe jutott:

-Ha ennyire irigyek rám akkor Momoi miért nem mond semmit nekik a képességimről?- láttam, hogy meglepetésszerűen érte a kérdés.

-Azért, mert nem tudja megmondani, mennyit fogsz fejlődni rövid időn, esteleg egy éven belül. Nálad a női megérzései nem használnak.

-Szóval. Most, hogy így összegzem az egészet azért piszkálnak, mert ők is tudják, hogy a képességeim határa olyan messze van, ha fogalmazhatok így, hogy még Momoi- san sem látja a feljődésem menetét.

-Igen. De mivel te magad is ilyen vagy. Mármint, hogy nem lehet tudni, hogy mikor fogsz legközelebb meglepetést okozni akár a szüleidnek, akár nekünk teljesen mindegy, hogy  a többiek mit mondanak. Az a lényeg, hogy maradj olyan amilyen vagy és ne akarj olyan lenni amilyenné a többiek akarnak tenni.

-Rendben van... Mennyi az idő?

-Negyed nyolc. Még van bőven időnk.

-Igen. Örülök neki, hogy nem kell egyedül várnom a bátyámat. Köszönöm, hogy itt vagy.

-Szívesen. Ezek után bármikor megvárom veled Kise- kunt- mondta, miközben egyre közelebb hajolt hozzám.

A következő pilanatban pedig éreztem az ajkai óvatos érintését az enyémen. Éreztem azt is, hogy egyre csak pirosabb lesz az arcom, de nem törődtem vele. Teljesen elfeledkeztem az időről és csak azt élvezetem, hogy Tetsu milyen óvatosan csókol. Majd ezt követően egy rövid pillanat alatt megváltozott a hozzáállása mindkettőnknek az egészhez. Megálltunk. Az órára néztünk, de még mindig volt elég sok idő.

-Nem hiszem, hogy ezt kéne tudniunk a többieknek- mondtam miközben azt kívántam bárcsak megállna most az idő. De persze ez lehetelen.- Mert hát ugye a bágyán mindenen kiakad és szerintem ez nem tenne jót annak, hogy eddig ő nem piszkált. De ha megtudja nemtudni, hogy mi lesz a reakciója.

-Szerintem nem lenne semmi baj. De egy próbát megér, hogy el tudjuk-e titkolni vagy nem. De szerintem úgyis megtudná, mert Kuroneko nagyon jó megfigyelő és ő úgyis meglátná, hogy valamit próbálunk titkolni.

-Próbáljuk meg. Ha nem sikerül és Neko észreveszi, majd elmondjuk töviről hegyire.

-Rendben, de még élvezzük ki ez az időt- és azzal ismét megcsókolt most valamivel vadabban mint az előbb, de nem volt baj.

Míg telt az idő mi csak ott ültünk és csókolóztunk. De pont fél nyolckor arra lettünk figyelmesek, hogy valaki vagy inkább valakik a tesiterem fele jönnek. Feltápászokdtunk és vártunk. Nemsokára Kuroneko és a bátyám lépett be az ajtón.

-Halihó!- mondta Ryouta.- Bocs a késésért. Huh? Kurokocchi te itt vagy?

-Igen. Ha nem emlékeznél velem beszéltél mikor Historiát hívtad. Időközben Historia elaludt én meg pont akkor végeztem a zuhanyzással.

-Ááá. Igen emlékszem. De azt hittem után el is mentél. Na mindegy mehetünk?

-Igen csak még egy pillanat. Megyek szólok a gondnoknak, hogy bezárhatja a tesitermet- és rohantam is és nemsokkal később a gondnokkal tértem vissza.

-Akkor mehetük?- kérdezte Neko.- Hol van már megint Daiki? Na minegy akkor menjünk.

-OK- mondta Ryouta Kicsit furán nézett rám és láttam az arcán, hogy rá is fog kérdezni.- Mégis mért vagy így elpirulva Historia?

-Most szaladtam el a gondnokért és jöttem vissza. Hát nem egyértelmű?- nyafogtam.

-Persze, persze, de már akkor is ilyen voltál mikor bejöttünk.

-Hát... Az úgy volt, hogy...- dadogtam. Majd Tetsu fejezte be a mondatomat.

-Még gyakoroltunk. Tíz perccel azelőtt fejeztük be a gyakorlást, hogy megjöttetek. Nem történt semmi más.

-Nekem nem úgy tűnik. Mind a ketten olyanok vagytok mint Akashicchi haja- hitetlenkedett a bátyám.

-Teljesen mindegy- szólalt meg Neko unottan ahogy az Aominétől volt megszokott. Nem csoda hisz testvérek.- Csak induljunk és kész...- de elakdt a szava, mikor meglátta, hogy Tetsu és én fogjuk egymás kezét.- Tudod mit Ryouta. Menjünk előre, Historia és Kuroko majd jönne.

-Miért?- nézett a bátyám. Neko közelebb hajolt és suttogni kezdett.

-Csak nézd a kezüket és rájössz- súgta olyan halkan, hogy alig hallottuk.

-E-ez most komoly? Kurokocchi, Historia ti... Ti... Na ne már. Mióta?

-Óvatlnok voltunk- súgta Tetsu a fülembe.- Ma mondtam amúgy el neki. És eleve azóta teszik mióta ebbe az iskolába járunk.

-Ez igaz- helyeseltem.- Tényleg ma mondta el amúgy meg én is érzek valamit iránta egy ideje. Nem olyan régóta. Kb két hete kezdtem érezni. De ez már lényegtelen. És amúgy elég közel voltunk már előtte is. Mármint baráti viszonyban.

-De... De mégis mikor?- kérdezte a bátyám még mindig hitetlenkedve.

-Bátyó. Figyelj rám! Neko eddig azt hite, hogy Aomine tetszik nekem. És mellesleg mindenki irigy itt rám kivéve Kuroko. A legtöbb fiú észre sem vesz és nem is szól hozzám, ha egyáltalán tudomást vesz rólam. Téged pedig lányok rajonganak körbe. Légyszives ne légy így kiakadva és fogadd el, hogy megtaláltam a másik felemet. Tudod jól, hogy van aki nem is vesz észre, a legtöbben pedig lenéznek. Nem örülsz, hogy végre boldog lehetek?

-Rendben van elfogadom az indokodat, de miért nem tudtad elmondani egyből?

-Mert tudtam, hogy ki fogsz akadni mihint meghallod mi van. Neko te pedig lehenél kevésbé jó a megfigylésben. Mehetünk hazafele?

-Jó menjünk haza, de előtte azt mond még el, hogy mi történt ez alatta pár óra alatt.

-Nem sok minden- vette át a szót Tetsu.- Csak annyi, hogy elmondtam neki mióta is szeretem ő is elmondta és azt beszélgettünk, majd egyszer csak...- és nem fejezte be tutda, hogy ha Ryouta ezt megtudja akkor sokkot kap. Mármint hogy kiakad ismételten.

-Egyszer csak mi?- kérdezte kissé zaklatottan.- Mecsókoltad és aztán még többször is? Igen?

-Igen- mondtam meg végül az igazat. Kissé melepően ért, hogy tudta mi történt a beszélgetés után.- Várjunkcsak. Honnan tudtad, hogy ez történt?- kérdeztem mire Neko és Ryouta egyszerre pirultak el.- Ha lebuktatok. Mégis mióta vagytok együtt? És mikor estetek egymásba bele?

-Inkább menjünk- mondta a bátyám kissé kínosan érezve magát.- De tudod mit elmondom. Az egész tavaly kezdődött egy délután amikor te már hazamentél. Neko és én még itt maradtunk és beszélgettünk. Majd egyszer az bukott ki belőlem, hogy szeretem őt mire Neko azt mondta, hogy örül neki, hogy viszonozva van a szerelme. Aztán még beszélgettünk egy darabig, de ekkor már Neko az ölemben ült. És nemsokkal később megtörtént. Megcsókoltam Kuronekot és nem volt bűntudatom és még most sincs. De viszont örülök neki, ho végre boldog vagy. Tudjátok mit ezek után menjünk haza. Neko kész vagy elmondani a bátyádnak, hogy mi van közted és köztem?

-Igen. Én már régóta kész vagyok. Csodálkozom, hogy csak ilyen későn derült csak ki. Akkor szólok Daikinak, hogy jöjjön a suliba és mindent elmondok neki.

-Nem kell. Csak menj haza és ott mondd el. Holnaptól pedig mostmár tényleg egy pár leszünk. Holnaptól nem fogjuk titkolni. Menjünk haza és pihejük ki magunkat.

-Rendben van- mondtuk Tetsu al megint egyszerre és utánunk Kuroneko is elismételte.

Azzal kiléptünk a tesiteremből és elindultunk hazafele.

VÉGE..?